Tisztelt Látogató!
Cégünk egyéni vállalkozásként indult 2006 júniusában, majd 2014 novemberében alakultunk át Korlátolt Felelősségű Társasággá.
Fő tevékenységünk, víz- gáz- fűtésszerelés, légtechnikai rendszerek szerelése, hűtés és klímatechnikai rendszerek megvalósítása.
A kivitelezés rugalmasságát állandó, megbízható társvállalkozói kör bevonásával biztosítjuk, ennek következtében széles körben le tudjuk fedni az épületgépészeti kivitelezés és karbantartás feladatait.
Létszámunk évről évre növekedett, jelenleg 9 fő alkalmazottal dolgozunk.
Cégünknél olyan munkájukat felelősségteljesen végző szakemberek dolgoznak, akik megfelelő szakmai képesítéssel, tapasztalattal és tudással rendelkeznek.
A vállalkozás jelentős műszaki, technikai értéket képviselő eszköz és gépjárműparkkal rendelkezik.
Szerelő gépjárműveink – 4 db – nagyrészt a jelenleg használatos épületgépészeti szerelési technológiához és rendszerhez szükséges szerszámmal és berendezéssel fel vannak szerelve.
Vállaljuk magán-, köz- és ipari épületek teljes körű épületgépészeti kivitelezését anyagbeszerzéssel együtt a tervezéstől a megvalósításig.
2014-től szerződésben állunk egy magyarországi importőr céggel, amely forgalmazója modern technológiával kifejlesztett, megújuló energiát hasznosító kazánoknak. Ezen kazánok beszerzését, beszerelését, beüzemelését, és garanciális illetve garancián túli javítását is vállaljuk.
Mi szól mellettünk?
– 10 éve jelen vagyunk az északi régió épületgépészeti piacán
– Stabil szakember gárdával működünk
– Eszközállományunkat folyamatosan fejlesztjük és bővítjük
– A piacképes, jó ár-érték arányú vállalkozói, beszállítói ár kialakításához saját beszerzői vállalkozás előkészítői, és logisztikai kapacitással rendelkezünk.
Bővebb információ szolgáltatásaink között található.
Üdvözlettel:
Pothoroczki Szabolcs
ügyvezető